Tartalék autó a váratlan helyzetekre? Nyugodtan bízza a flottakezelőjére!

Tartalék autó a váratlan helyzetekre? Nyugodtan bízza a flottakezelőjére!

Az utóbbi években sokat változtak a hazai vállalkozások igényei, ami a saját autóparkjukat illeti, és ehhez bizony a flottakezelő cégeknek is alkalmazkodniuk kellett.

Illetve, ez így nem teljesen pontos: az igények maradtak a régiek, hiszen egy cégnek továbbra is arra van szüksége, hogy a munkavégzés gördülékenyen menjen, az alkalmazottak pedig elégedettek és elkötelezettek legyenek – ehhez pedig a cégautó jelenti a megoldást.

A változás inkább abban jelentkezik, hogy hogyan is épül fel egy céges autóflotta ma a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

Nézzük is meg gyorsan, aztán térjünk rá arra, hogy az olyan flottakezelők, mint mi, milyen szerepet vállalunk ebben.

Mi kell a cégnek? 1: cégautó személyes használatra

Évtizedek óta igaz, és ezután is egyértelműen igaz marad: a magáncélra is használható céges autó az egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb béren kívüli juttatás.

Hatékonyság alatt a következőket értjük:

  • messze jobban motiválja és elkötelezi a kollégát a cég mellett, mint egy „szimpla” fizetésemelés, vagy más cafeteria elem (hiszen ennek köszönhetően nem kell a családjának saját autót vennie, a munkába járás kényelmesebb, a cégautó presztízzsel jár, stb.);
  • jobb megoldást jelent a cég számára is anyagi szempontból (gondolva itt arra, hogy segít például a társasági adó csökkentésében).

A személyes használatú céges autók esetében pedig a lehető legköltséghatékonyabb megoldást egyértelműen az operatív lízing jelenti, nemcsak az autó beszerzése, de fenntartása szempontjából is.

Mi kell a cégnek? 2: pool car

Mi kell a cégnek? 2: pool car

Hiába minden előnye, értelemszerűen egy vállalat sem akar minden egyes alkalmazottjának saját autót adni, hiszen ez fenntarthatatlan lenne.

Vannak olyan kollégák, akiknek csak a munkavégzéshez van szükségük a gépjárműre, és nekik sem feltétlenül minden nap – az ő számukra a legmegfelelőbb, ha a cég parkolójában ott találják a közös használatú pool cart, vagyis kulcsos autót.

Egy ilyen autó használata értelemszerűen egy előre meghatározott, céges szabályzat betartásához kötött, és fontos, hogy a munkatársak közös érdeküknek tartsák a gépjármű rendben tartását, de ha ez a kellő odafigyelés megvan, akkor rengeteg előnyt jelent a kulcsos autó a cég számára.

A pool car egyéb előnyei, amikről sokan elfeledkeznek

A pool car egyéb előnyei, amikről sokan elfeledkeznek

Azon túl, hogy az alkalmankénti céges utakhoz a pool carokat tudják igénybe venni az alkalmazottak, még extra biztonságot is tudnak jelenteni az ilyen autók.

Abban az esetben ugyanis, ha az egyik személyes használatú autó lerobban, javítások/sérülések miatt kiesik a forgalomból, a kulcsos autók mindig rendelkezésre állnak, így nem kell külön autót bérelni, vagy taxiért fizetni.

Ugyanígy biztos hátteret jelentenek azoknak a kollégáknak, akiknek már megrendelték az új céges autóját, de az még nem érkezett meg (az utóbbi években igen bizonytalan az autóbeszállítás, így ez egy kifejezetten reális „veszély”).

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha valaki még csak próbaidős, annak nem akarunk egyből saját autót adni – számára tökéletes a pool car használata.

A carsharing nem ide tartozik?

Rövid kitérőként muszáj szót ejtenünk erről a szolgáltatásról is, hiszen a cégek számára a közösségi autózás valóban jó megoldást jelenthet a klasszikus pool carok helyet.

A carsharing keretein belül ugyanis a szolgáltatókon keresztül tudunk rövid távú autóbérlést igénybe venni, rendkívül egyszerű módon: szinte csak megnézzük az applikációban, hol van a közelünkben elérhető autó, és már be is pattanhatunk.

A következőket érdemes azonban ezzel kapcsolatban figyelembe venni:

  • elérhetőség: a közösségi autózás hátránya, hogy a kocsi nem a miénk, tehát nincs garancia arra, hogy valóban 0-24-ben elérhető számunkra;
  • állapot: nem tudhatjuk, hogy milyen műszaki, vagy egyéb állapotban van épp az autó, könnyen lehet, hogy nincs teljesen feltöltve, esetleg egyéb műszaki problémái vannak, amik kellemetlen meglepetéseket okozhatnak;
  • a költségek alkalmankénti használat esetén valóban kedvezőek, ám ha rendszeresen van rájuk szükség, akkor már anyagilag jobban jár a cég a saját autóval.

Ez volt tehát eddig: pool car + autó saját célra. Mi változott?

Ez volt tehát eddig: pool car + autó saját célra. Mi változott?

Az a szomorú helyzet, hogy a korábbi évekhez képest az autópiac, egészen pontosan az autógyártás kiszámíthatatlanná vált.

Az alkatrészhiány miatt a szállítási idők jelentősen megnövekedtek, és még mindig nem lehet azt mondani, hogy 100%-os valószínűséggel azzal a felszereltséggel érkezik meg egy autó, amivel megrendeltük, és nem kell utólag még bizonyos elemekkel kiegészíteni.

Ahogy tehát egy cég pool carokat tart fenn használati tartalékként, úgy a flottakezelő cégek (legalábbis a felelősségteljesebb részük) is hasonlóra kényszerültek.

Megjelent a „flottás carsharing”

Mivel a szerződéseinkben azt vállaljuk, hogy az ügyfeleinknek mindenképp lesz autójuk, ezért kötelességünknek érezzük, hogy ez így is legyen.

Értelemszerűen csereautót biztosítunk nemcsak azokra az időkre, amikor a lízingbe adott gépjármű tartósan szervizben van, de addig is, amíg a megrendelt autó meg nem érkezik.

Egyszóval a flottakezelő cégek elkezdtek saját rent-a-car parkokat létrehozni, hogy ügyfeleiket bármikor ki tudják szolgálni.

Következmény: sok cégnek már nem kell pool carokkal foglalkoznia

Következmény: sok cégnek már nem kell pool carokkal foglalkoznia

Amennyiben egy vállalatnak csak rendkívüli esetekben van szüksége nem magánhasználatra is kiadott céges autóra, azt már meg tudják oldani a szolgáltatójukon keresztül is.

  • Ha a cégautó meghibásodott, szervizben van, vagy még nem érkezett meg, akkor a flottakezelő ad csereautót a szerződésnek megfelelően.
  • Ha pedig valamilyen váratlan esemény miatt van szüksége egy autóra, akkor igénybe tudja venni szintén a flottakezelő rent-a-car szolgáltatását.

Persze ehhez arra is szükség van, hogy a cég ismerjen egy megbízható flottakezelőt.

Amennyiben bármiben tudunk segíteni Önnek, keressen minket bizalommal!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.