Óvatosság vagy túlbiztosítás? – mindent a GAP biztosításról

KGFB – teljesen egyértelmű, a nevében is benne van, hogy kötelező, mindenki megköti.

CASCO – itt sincs kérdés, aki biztonságban akarja tudni autóját, illetve inkább a pénzét, az azonnal elintézi ezt is.

GAP – ezzel kapcsolatban viszont sokakban vannak kétségek.

A vételár biztosítás pontosan arra jött létre, hogy fedezze nekünk azt az összeget is, amit esetleg a CASCO nem tesz meg.

Lehet erre példa? – Igen.

Előfordulhat, hogy nincs rá szükség? – Igen.

Fontos mindent megtudni róla? – Ha helyes döntést akarunk hozni, akkor igen, és pontosan ezért érdemes most Önnek továbbolvasnia!

Miért lenne egyáltalán szükségem vételár biztosításra?

Miért lenne egyáltalán szükségem vételár biztosításra?

A kötelező biztosítást törvény írja elő, azonban ez csak az általunk másoknak okozott kárt fizeti ki, tehát ezzel a mi autónk még egyáltalán nincs védve.

A CASCO már kifejezetten azért jött létre, hogy ezt a „problémát” megoldja: megkötjük a biztosítást, és ha például balesetet szenvedünk, az autónkban okozott kárt (természetesen alapos vizsgálatok után) megtérítik.

Miért kéne akkor emellé még valami?

Nem működik ez tökéletesen?

Nem egészen, és ennek a következő tény az oka:

Az autó értéke folyamatosan csökken

Attól a pillanattól fogva, hogy beül valaki az új, vagy akár használt autójába, annak az értéke már kevesebb, mint azelőtt volt.

Gondoljon bele abba, hogy az értékcsökkenés milyen mértéket ölt mondjuk 3 év távlatában!

És ez nem csak akkor jelent anyagi problémát, amikor el akarjuk adni az autót – egy baleset esetében kihat ugyanis a biztosítótól kapott összegre is!

Hogyan?

A CASCO által adott kártérítés nem azt veszi figyelembe, hogy mennyit ért a kocsink, amikor megkötöttük a biztosítást, hanem a káresemény időpontját veszi alapul.

De nézzünk egy példát: tegyük fel, hogy Ön vett egy autót 5 millió forintért, amit aztán 3 év után ellopnak – addigra az értéke már mondjuk 3 millióra esett vissza, amit a CASCO az önrészt levonva ki is fizet, Ön viszont mindent egybevetve ott áll egy igen komoly veszteséggel.

És akkor még bele sem gondoltunk, hogy adott esetben egy hitelre vett autóról is beszélhetünk, amit a CASCO szintén nem fog állni nekünk, és így még fizethetünk is tovább egy olyan kocsi után, ami már nincs is a mi tulajdonunkban.

Na, pontosan az ilyen helyzeteket lehet elkerülni a GAP biztosítással!

GAP – vételár biztosítás

Már a neve is sokatmondó: a gap angolul rést jelent, és ez pontosan arra a különbségre utal az autó kezdeti és valós értéke között, mint amit az előbb kifejtettem.

Aki vételár biztosítást köt, az gyakorlatilag a teljes anyagi biztonságra pályázik, ez ugyanis egyszerűen megfogalmazva fedezi azt az összeget, ami a gépjármű számláján található beszerzési ár és a forgalmi érték közötti eltérést jelenti.

Magyarul: a GAP tehát kifizeti azt egy kár esetén, amit a CASCO már nem, és ennek köszönhetően nagyobb biztonságban van az a pénzünk, amit egy autóba fektettünk.

GAP – vételár biztosítás

Mikor köthetem meg?

Nagyon fontos, hogy mivel ez gyakorlatilag kiegészíti a CASCO biztosítást, mindenképp rendelkeznünk kell előtte egy ilyennel is.

Alapvetően a vételár biztosítást a vásárlást követő 90 napon belül kell megkötni, és értelemszerűen szükségesek hozzá olyan alapvető elemek, mint az érvényes forgalmi engedély, vagy a magyar rendszámtábla.

Azonban az autó maximális értéke már pontosan meg van határozva: új esetén a plafon 25 millió forint, használtan már csak 10, de ebben az esetben sem lehet az autó idősebb 5 évesnél.

GAP biztosítást 4 évre lehet kötni, és pontosan tudjuk, hogy ennyi idő alatt mennyit tud csökkenni egy autó értéke, tehát ilyen szempontból határozottan ajánlott ezt a megoldást választani.

Mikor fizet?

A kártérítés összegének persze szintén van egy határa: új autónál 7,5 milliót, használtnál 5 millió forintot fizet ki maximum a biztosító.

A kérdés viszont az, hogy mikor?

A legfontosabb, amit tudni kell: mivel a vételár biztosításhoz előfeltétel a KGFB és a CASCO, a GAP is csak akkor fizet, ha a kárbejelentést ezek az elsődleges biztosítók is elfogadják, és megállapítják a kártérítés összegét.

De amellett, hogy a GAP csak kiegészíti a másik biztosító által adott összeget, még értelemszerűen a saját kockázatát is megpróbálja mérsékelni, különféle szabályokkal.

Az autó életkorának határairól már beszéltünk, de emellett nézik még a futásteljesítményt és a súlyt is, de gyakran olyan is előfordul, hogy bizonyos luxusmárkákat, illetve taxikat, autómentőket is kizárnak a biztosíthatók köréből.

Ha az autónk nem esik egyik kizáró kategóriába se, akkor megköthetjük a biztosítást, viszont a kérdés, hogy minden esetben fizetnek-e?

A választ nem nehéz kitalálni: nem.

A kockázatviselés előtti sérülések javítását értelemszerűen nem térítik meg, és ugyanígy az autó elhanyagoltságából, illetve a sofőr gondatlanságból, esetleg valamilyen szer alatti hatásából származó károkat sem.

Abban az esetben, ha autónkat ellopják, csak akkor számíthatunk kártérítésre, ha az esetet jelentjük a rendőrségen, enélkül ugyanis a biztosító sem fog intézkedni.

Mikor fizet?

Valóban szükség van rá?

Európában és az USA államaiban átlagosan az emberek 30-40%-a köt GAP biztosítást, és a népszerűsége egyre csak növekszik.

Az óvatos és körültekintő gondolkodásmód általában kifizetődik, de gondolom Önben is felmerült azért, hogy biztosan szükség van erre a vételár biztosításra is a hagyományos CASCO mellett?

Bár a fenti példák meggyőzőek lehettek, azért valamit tisztáznunk kell: nem minden esetben olyan rossz a helyzet egy káresemény után.

Nem ritkán van arra példa, hogy az elszámolás során kiderül, a biztosítók mégis fedezni tudnak mindent, így pedig nincs is szükség a GAP biztosító bevonására.

Ilyen tekintetben a vételár biztosítás máris inkább túlbiztosításnak tűnik – ez így is van, de ettől még nem lehet tagadni a hasznosságát, és persze azt az előnyt, amit az ilyen szintű biztonság nyújt.

Még egyszer röviden

Mindenki maga döntheti el, hogy akar-e GAP biztosítást kötni, vagy sem, fölösleges is lenne érveket felhozni mellette vagy ellene.

Azoknak, akik még bizonytalanok a kérdést illetően, összegyűjtöttem még egyszer a legfontosabb tudnivalókat:

Lényege: a GAP lopás és totálkár esetén kifizeti az önrészt és az egyéb díjakat, amiket a CASCO nem tesz meg.

Feltételei:

  • Legyen CASCO az autón;
  • Új autó maximális ára 25 millió, használté 10 millió forint lehet;
  • Használt autó nem lehet idősebb 5 évesnél;
  • A vásárlást követő 90 napon belül kell megkötni a vételár biztosítást;

Maximálisan fizetett összeg: Új autó esetében 7,5 millió, használtnál 5 millió forint.

Bár ennél többről is beszéltünk az imént, a lényeg főleg ennyi, de ez a cikk itt fog maradni a jövőben is, benne minden további fontos részlettel, és bárki megtalálhatja, aki autóvásárlás előtt a vételár biztosítás megkötésén gondolkodik.

Nézzen vissza később ide, ha ilyen fontos döntést akar meghozni, hogy minden információ a birtokában lehessen!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.