Mindent az értékcsökkenésről – az Ön autója mennyit fog érni 5 év múlva?

Mindent az értékcsökkenésről – az Ön autója mennyit fog érni 5 év múlva?

Beszéltünk már az autók maradványértékről, vagyis arról, hogy az az autó, aminek ma ülünk a volánja mögé először, mennyit fog érni mondjuk 5 év múlva.

Akkor azzal foglalkoztunk, hogy ennek milyen hatása lehet a bérleti szerződések végeztével kifizetett összegekre – most viszont vizsgáljuk meg kicsit komolyabban a témát, mert higgye el, van ezen még mit megbeszélni!

Mert gondolom azt a cikket olvasva felmerült Önben a kíváncsiság, hogy vajon hogyan lehet megállapítani egy autó maradványértékét előre?

Meg lehet egyáltalán jósolni, hogy két autó közül melyik, hány százalékkal fog kevesebbet érni 3 év múlva?

A válasz pedig az, hogy igen, és szerencsére erre vonatkozó kutatások és felmérések szinte minden évben készülnek.

Nézzük meg, melyik márka kerül sokba most, és melyik ér többet a használtautó piacon később!

Miért számít az értékcsökkenés?

Miért számít az értékcsökkenés?

Új autó vásárlásakor nagyon sokan csak a jelenben tudnak gondolkozni: legyen a kocsi ilyen és ilyen méretű, ilyen fogyasztású, stb.

Pedig azt már az első pillanatban figyelembe kell venni, hogy valószínűleg előbb-utóbb meg fogunk szabadulni az autótól – remélhetőleg olyan állapotában, hogy azt el lehessen adni.

Szerencsére Magyarországon kereslet is van a használt autókra: kimutatások szerint általában 5 éves autót keresnek az emberek, mivel azok még általában kifejezetten jó állapotban vannak, viszont (és itt térünk a lényegre) az áruk már sokkal alacsonyabb, gyakran feleannyi, mint egy új darabnak.

Ha a szavakon akarunk lovagolni, akkor az ötödik évét taposó autó valódi „értéke”, korántsem az 50%-a a szalonból kigurítotténak – de az árak tekintetében már nem ez látszik.

Ha tehát valaki most vásárlóként gondol magára, akkor vegye figyelembe azt is, hogy 5-10 év múlva viszont lehet, hogy eladó lesz belőle.

Amint beleülök, máris kevesebbet ér?

Komoly dolog az értékcsökkenés, de azért nem kell annyira szörnyűnek elképzelni, mint ahogy sokan leírják.

Szinte már közhely, hogy az autó abban a pillanatban veszít az értékéből, ahogy az első métert megtettük vele – de őszintén, milyen termékkel nincs ez így?

Az értékcsökkenést mindesetre hosszabb időszakokban szokás mérni, ettől függetlenül azért elmondható, hogy valóban, 25-30%-kal ér kevesebbet a már megvásárolt autó.

Az ezutáni első komolyabb határvonal 3 év szokott lenni, ugyanis az úgynevezett modellváltási periódust figyelve megállapítható, hogy egy generáció itt ér el átlagos életkorának a feléhez.

A következő nagy mérföldkő az 5, majd a 10 év – a hamarosan bemutatásra kerülő elemzések is főleg ezeket vizsgálják.

Alapvetőnek hangzik, de azért tisztázzuk: az értékcsökkenést az autó listaárához viszonyítva számoljuk ki, tehát az autószalon által nyújtott különféle kedvezmények ebbe nem számítanak bele.

A nagy elemzők adatai

A nagy elemzők adatai:

Az ALG vállalat 1964 óta dolgozik azon, hogy az amerikai autóipar egyik legkomolyabb szakértőjeként ismerjék el, és ezt méltán ki is érdemelte az évtizedek alatt.

Éppen ezért, még ha ezen a kontinensen nem is olyan népszerű márkákat is vizsgáltak, mégis érdemes figyelni arra, hogy ők mit mondanak.

Alapvetően a „versenyt” náluk a Subaru és a Land Rover nyerte, de mögöttük több kategóriában szintén első helyezett lett a Toyota, utána pedig megtaláljuk a Hondát, a Mercedest, és a Kiát is.

A Kelley Blue Book hasonló pályán indul az ALG vállalattal, annyi különbséggel, hogy ők már 1926 óta a piacon vannak.

Az ő versenyükben a legjobb márkának a Toyota bizonyult, az alapján, hogy 60 hónap elteltével az ilyen autók tulajdonosai számíthatnak a legalacsonyabb árcsökkenésre.

Néhány (földrajzilag is) közelebbi infó:

Néhány (földrajzilag is) közelebbi infó

Természetesen ne álljunk meg ennyinél, és nézzük meg a hozzánk közelebb álló felmérések eredményeit is!

Alapvetően az Eurotax adatai is megegyeznek a fentebb bemutatottakkal: 10 éves viszonylatban a Toyota számít talán a legjobbnak, de persze a teljes képhez sok mindent kell figyelembe venni.

Először is van különbség a prémium és az olcsóbb márkák között, és az is számít, hogy 5, vagy 10 évre nézzük-e meg a változást.

Nézzünk néhány példát: rövidtávon a Fiat 500 csúfosan elvérzik a versenyben, mert egy év alatt akár 40% körüli is lehet az értékveszteség – 9 év távlatából nézve viszont elmondható, hogy ez a zuhanás hamar megáll, és utána viszont kedvezőbb befektetésnek bizonyul több másik társánál.

A jó nevű német márkák, mint például a Mercedes 5 év után kifejezetten alacsony áron kel el az eredetihez képest, míg a Dacia Duster egészen kiválóan őrzi meg az értékét.

A Suzuki Swift 10 éves viszonylatban szintén igen jól teljesít, ennek oka pedig az lehet, hogy egy igen népszerű autóról beszélünk, amihez így alkatrészt vásárolni is könnyebb – míg a Mercedes C-osztály ára ezalatt az idő alatt 23%-ra esik.

Ha egy toplistát akarnánk készíteni, az valahogy így állna össze: 3 év elteltével a legjobb a Kia, a Toyota és a Volkswagen – egy évvel később viszont már a Kia eltűnik a dobogóról, és a Suzuki kerül a helyére.

Még a szín is számít?

Egy kis érdekesség így a végére:

Az iSeeCars elemzést készített arról, hogy vajon az autók színe mennyiben befolyásolja az általunk tárgyalt értékcsökkenést – és a számok alapján úgy tűnik, lehet összefüggés a kettő között!

2,1 millió használtautó megvizsgálása után megfigyelték, hogy az első három év átlagosan 33,1%-os értékcsökkenést jelent – ez az átlag viszont úgy épül fel, hogy a sárga autók mindössze 27%-ot veszítenek, míg az aranyszínűek 37,1%-ot.

A lista alapvetően a következőképpen alakul:

Értékálló színek: sárga, narancssárga, fehér, zöld, vörös.

Kevésbé értékálló színek: barna, szürke, bézs, fekete, lila, arany.

Ezek mindössze statisztikai adatok, amiknek magyarázatát még kutatni kell: egyelőre annyit tudnak mondani, hogy a ritkábban választott színek pontosan azért érnek többet, mert kisebb rájuk a verseny.

Fekete vagy szürke színű autót könnyű találni, így ott a verseny is nagyobb, de ha valaki egy narancssárgára vágyik, akkor hajlandó azért többet is fizetni.

Még a szín is számít?

Összegezve: hogyan válasszak autót?

Szándékosan nem akartam most a számokba és százalékokba belemenni: a pontos táblázatokat ezer helyen meg lehet találni, viszont azt, hogy ezekből milyen következtetéseket lehet levonni, annál kevesebben említik meg – pedig ez lenne a lényeg, nem igaz?

A tudatos autóvásárlás során többféle szempontot is figyelembe lehet venni: ahogy a fentiek is mutatták, a presztízsmárkák hordoznak magukban egy plusz értéket, miközben használjuk őket, de mikor az eladásra kerül a sor, már lehet, hogy nem érik meg annyira.

Alapvetően elmondható, hogy azok az autók értékállóbbak, amelyeknek a fenntartásuk olcsóbb: így például az is beszédes, hogy a dízelüzemű kocsik átlagosan 3,5%-kal érnek kevesebbet benzines társaiknál.

A jövőre tekintve érdemes megjegyezni, hogy a hibridek és egyéb alternatív meghajtású személygépjárművek népszerűsége folyamatosan nő, így ha valaki most ilyet vásárol, nem valószínű, hogy 5 év múlva megbánná.

 

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.