Mennyit nyerhet egy cég a vállalati autómegosztással?

Mennyit nyerhet egy cég a vállalati autómegosztással?

Nem, itt most nem elsősorban anyagi nyereségről fogunk beszélni, bár meg kell hagyni, bizonyos összegeket meg is lehet spórolni a vállalati autómegosztással.

Nem ismerős ez a fogalom?

A pool car, vagy a kulcsos autó akkor talán ismerősebben csenghet: a lényeg röviden az, hogy ez is egy módszer a céges autók olyan formájú felhasználására, ami mind az alkalmazottak, mind a vállalkozás számára előnyös.

És ez itt a kulcs: hogy többre használjuk a céges autót egy puszta eszköznél, és tegyünk valamit vele a vállalati kultúráért.

Mikor válik fontossá egy kulcsos autó?

Nincs szüksége minden kollégának az év minden napján egy céges autóra, de egy-egy alkalommal azért vannak olyan céges utak, amikre mégis kéne a jármű?

Ez elég sok vállalkozásnak jelent „problémát” (bár arra hamarosan rá fogunk térni, hogy milyen szempontból lehet ezt akár lehetőségnek is tekinteni).

A vállalati autómegosztás egy kiváló megoldás erre: a lényege, hogy a cég fenntart a fix autói mellett olyan járműveket, amiket előre bejelentés, és egyéb szabályok betartása mellett bármelyik alkalmazott igénybe vehet céges használatra.

A kulcsos autó kifejezés is abból ered, hogy gyakorlatilag egymásnak adják át a kulcsot a kollégák a cégen belül, de valójában senki sem kapja meg állandó használatra azt.

Tisztázzuk a fogalmakat!

Tisztázzuk a fogalmakat!

Rengeteg hírt lehet hallani hasonló megoldásokkal, sőt, az ezekre épülő komplett szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Ami viszont igazán megzavarhatja az embert, hogy ráadásul ezeknek elég hasonló nevük is van, úgyhogy az a legjobb, ha most átvesszük röviden a különbségeket.

Amiről fentebb, és a cikk további részében beszélünk, az tehát a vállalati autómegosztás, más néven pool carok használata, megint más néven a kulcsos autók rendszere.

Nem összekeverendő ez tehát:

  • az autómegosztó szolgáltatásokkal, ugyanis azok gyakorlatilag csak egyszeri autóbérléssel foglalkoznak, az autó nem kerül hosszabb távra a céghez, magyarul soha nem lehet tudni, ki ült benne, ki vezette korábban.
  • a car pooling megoldásokkal, amit magyarul telekocsinak szoktak még nevezni: ez azt takarja, amikor gazdasági és környezetvédelmi szempontoktól hajtva többen használnak egy autót (akár munkába járásra), az utasok pedig elosztják maguk között az utazás (értsd: benzin) költségeit. Van rá példa, hogy egy vállalat ennek alkalmazására ösztönzi alkalmazottjait, de Magyarországon még nem túl gyakori.

HR szempontból jelent nagyon komoly előnyt a pool car

HR szempontból jelent nagyon komoly előnyt a pool car

A céges autó egy igen komoly fegyver ma minden munkaadó kezében.

Elég, ha csak bekerül egy álláshirdetésbe a „cégautó” használat lehetősége, és máris megnő az érdeklődés iránta, de nem csak az új munkaerő gyűjtésnél jelent ez előnyt.

A meglévő alkalmazottak motiválására, elköteleződésére, megtartására is lehet fordítani egy magánhasználatra is felajánlott gépjárművet, ami egy remek lehetőség, főleg a cafeteria jelenlegi állapotában.

Van azonban ezzel egy probléma: nem minden cég engedheti meg magának, hogy minden alkalmazottjának saját gépjárművet biztosítson – főleg akkor, ha annak céges használata egyébként elenyésző lenne.

Nekik éri meg inkább kulcsos autókat alkalmazni.

Az egymás között megosztott autó segíti az erős közösség kiépülését, ráadásul már kutatások szólnak arról, hogy a munkacélú használat is sokkal inkább növeli az alkalmazottak lelkesedését, hiszen egy-egy céges utat nem a saját autójukkal, vagy rosszabb esetben tömegközlekedéssel kell megoldaniuk.

A kulcsos autó nem szitokszó a használtautó piacon?

A kulcsos autó nem szitokszó a használtautó piacon?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi lesz a helyzet akkor, amikor ezeket a vállalaton belül megosztott autókat le kell cserélni?

Nehéz lenne tagadni, hogy rengeteg előítélet van sokak fejében a kulcsos autók kapcsán.

Sok cégnél ezek azok a mostohán kezelt járművek, amik (mivel nincs kimondott „gazdájuk”, akinek mindig figyelnie kéne rá) elég rossz állapotban szoktak kikerülni a használtautó piacra.

A rendszeres takarítás hiánya bizony meglátszik a beltéren, és a külső sérülések sincsenek mindig megfelelően kezelve, ami persze rontja az autó eladhatóságát.

Ez viszont csak akkor szokott igaz lenni, ha az autó a vállalat tulajdonában van – lízingelt autó esetében azonban általában más a helyzet!

A tartós bérleten keresztül beszerzett autóra mindenki vigyáz

Egy operatív lízingen keresztül beszerzett autó értéket képvisel használtautóként is, pontosan azért, mert egyszerre két félnek is fontos, hogy az autót rendben tartsa: a bérbe vevőnek, és a bérbe adónak.

Korábbi cikkünkben beszéltünk már arról, hogy miért érdemes flottakezelőtől venni használtautót, de a lényeget azért itt is összefoglalom:

  • Mivel az autó a bérbe adó tulajdona, ezért végül az ő „gondja” az is, hogy a szerződés lejárta után el tudja azt adni – értelemszerűen tehát az az érdeke, hogy az autó jó állapotban maradjon.
  • Éppen ezért gondoskodik a rendszeres szervizekről, olajcserékről, gumicserékről, stb. (amit be is épít a bérleti díjba), ennek köszönhetően pedig biztosítja, hogy az autó műszaki állapota kifogástalan legyen.
  • Mindezek mellett pedig a bérlőnek is érdeke, hogy az autó minél jobb állapotban maradjon, hiszen az esetleges sérülések a végső elszámolásnál is előkerülhetnek a bérleti időszak végén.

De a legfontosabb: a használtautó eladás nem az Ön, hanem a mi dolgunk, ha tőlünk bérel cégautót: Önnek csak a bérleti díjat kell kifizetnie, ami pedig összeadva sokkal kevesebb, mint egy új autó lett volna.

Kinek éri meg tehát pool cart használni?

Kinek éri meg tehát pool cart használni?

Azoknak a cégeknek, akik:

  • nem engedhetik meg maguknak, hogy minden alkalmazottjuknak céges autója legyen,
  • de néha azért szükségük van a munkavégzés során egy járműre.

És mik a plusz előnyei?

Egyrészt sokkal kisebb költséget jelent, mintha egy autót vettünk volna, vagy rendszeresen bérelnénk rövidebb (1-2 napos) időtartamokra.

Másrészt segíti növelni a kollégák lelkesedését a munka iránt – hiszen céges autóval járni már akkor is pozitívum, ha egyébként magáncélra nem lehet használni.

Ha Ön is azon gondolkozik épp, hogy szeretne minél kedvezőbb feltételek mellett cégautót szerezni vállalkozásának, és szüksége van néhány ötletre, vegye fel velünk a kapcsolatot bátran, és segítünk!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.