Megszűnne a tartós bérlet? – Oszlassunk el néhány tévhitet!

Mi történt 2016 májusában?

Vége a tartós bérletnek!

Tartós bérlet? Felejtse el!

Ilyen, és ehhez hasonló kijelentések lepték el az internetet 2016 tavasza-nyara óta, hirdetve, hogy a törvénymódosítások miatt az operatív lízing előnyei megszűntek a pénzügyi lízinggel szemben.

Az akkor elfogadott adócsomag 2017. január 1-jével lépett hatályba, és ennek kapcsán rengeteg emberben egy mondat ragadt meg: a gépjárműadóról szóló törvényből kikerül a tartós bérlet fogalma.

Ezt aztán rengetegen fordították le magukban úgy, hogy a tartós bérlet intézményét törölték, az operatív lízing megszűnt, mindenki kereshet magának más megoldást.

Ezeket a híreket hallva/olvasva mi csak fogtuk a fejünket, hiszen egy-egy ilyen cikkben nem kevés pontatlanságot, és óriási tévedést találtunk.

Szerencsére néhány hónappal később egyes internetes portálok már leültek valódi jogászokkal is beszélni az ügyről, és így születhetett egy-két cikk, ami lecsillapította a kedélyeket, de ezek persze már nem kaptak akkora visszhangot, így sokakhoz továbbra sem jutottak el a valós információk.

Mivel már a szakértő könyvvizsgálók is bizonytalanok a cégautó adó és a gépjárműadó kapcsán, úgy érezzük, ideje, hogy kicsit rendet tegyünk a fejekben, és tisztázzuk, pontosan mi lépett hatályba a hónap elején, és érinti-e ez egyáltalán a mi ügyfeleinket?

Mi történt 2016 májusában?

Sorra bukkantak fel a hírek 2016 tavaszán az Országgyűlés által elfogadott új adócsomag kapcsán, melynek ránk vonatkozó része (már persze ha valóban vonatkozna ránk, de erről majd később) arról szólt, hogy a tartós bérlet fogalmát, és a vele kapcsolatos rendelkezéseket kiveszik a gépjárműadóról szóló törvényből.

Ez a 2016. évi LXVI. törvény, amely magyarul 2017. január 1-től megszünteti a tartósbérlet fogalmát a visszaélések megakadályozása érdekében.

Hangsúlyozzuk, hogy csak a FOGALMÁT.

Ez az, amit sokan nem vettek figyelembe, és elkezdték hangoztatni, hogy a tartós bérleti konstrukciónak is befellegzett. Ez nem igaz.

A valóságban azok a jogszabályok szűnnek meg, melyek segítségével egyes cégek sikeresen mentesíthették magukat az adófizetési kötelezettségeik alól.

Röviden megfogalmazva a törvény lényege: a cégautó adó alanya ezentúl a gépjármű tulajdonosa, függetlenül attól, hogy bérbe adta-e az autóját, vagy sem, míg a gépjárműadót a bejegyzett üzembentartó fizeti.

Megszűnne a tartós bérlet? – Oszlassunk el néhány tévhitet!

Miért jött a törvény?

2013 nyarán még másképp módosult a cégautó adó jogszabályi háttere, és akkoriban olyan cikkek röppentek fel, hogy „így úszd meg a cégautó adót” és „itt egy kiskapu, amivel elkerülheted a cégautó adót”.

És az akkori rendszert tényleg ki lehetett játszani a következő módon:

Abban az esetben, ha egy nem magánszemély tulajdonos tartós bérletbe adott egy magánszemélynek egy gépkocsit, akkor az után nem keletkezett cégautó adó fizetési kötelezettség.

Ezt kihasználva egyes vállalkozások a személygépkocsit használó ügyvezetőiknek adták tartós bérletbe az autóikat, amik így magánszemélyekhez kerültek, tehát nem kellett ezután cégautó adót fizetni.

Ezekkel a cseppet sem szabályos, de jogilag nem megtámadható visszaélésekkel akart leszámolni az Országgyűlés, mikor az új adócsomag ezen részét elfogadta.

Hogyan éri el a célját?

A törvény a cégautó adó alanyának a tulajdonost nevezi meg – tehát, ha a cég tartós bérletbe is adja saját alkalmazottjának az autót, akkor is neki kell fizetnie utána.

A törvény persze ennél részletesebb, de mi most nem jogászok vagyunk, és csupán tömören össze szerettük volna foglalni, hogy mi történik a flottakezelés területén.

A FlottAutónál nem változik semmi!

A FlottAutónál nem változik semmi!

Miért nem foglalkoztunk ezzel korábban?

Mert minket egyáltalán nem érint.

Egyes oldalakon olyan mondatok hangzottak el, hogy az új törvény a bérbeadók, a lízing cégek számára jelent majd komoly csapást, és nem csak a szabálytalankodókat, de a jóhiszemű szereplőket és sújtani fogja.

Az új szabályokat kicsit boncolgatva azonban már láthatjuk: a Flottautó Lízing és Autópark-kezelő Kft. esetében ezek a módosítások nem jelentenek sokat – hiszen mi eddig is ezeknek megfelelően működtünk.

Ha a tőlünk származó autók forgalmijába eddig a bérlő lett volna üzembentartóként bejegyezve, akkor valóban hozott volna újdonságot ilyen téren a 2017-es év, de a mi szerződéseink nem ilyenek.

Mi vagyunk a tartós bérletbe adott autóink tulajdonosa vagy üzembentartója, így tehát az ügyfeleinknek semmiképp sem kell foglalkoznia ezekkel a jogi változásokkal.

Ami pedig a mi helyzetünket illeti: továbbra is hatályban marad, hogy a fizetendő cégautó adóból levonhatjuk a gépjármű adót, így a bevezetett adócsomag ilyen téren sem jelent változást.

Üzenjük tehát mindenkinek, aki aggódott, és a tartós bérlet halálát hirdette, hogy jól vagyunk, és ezek után is ugyanúgy működni fogunk.

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.