Így készítse fel autóját a tavaszi szezonra

Így készítse fel autóját a tavaszi szezonra

Az autók nem alszanak téli álmot, sőt, a tél még jobban meg is terheli őket, mint bármilyen más évszak, és éppen ezért kell őket ellenőrizni a melegebb napok beköszönte előtt.

A karbantartás alapvetően minden szezonváltáskor kötelező kéne, hogy legyen, sokan mégis inkább a zordabb időjárástól félnek, és csak ősszel gondolkodnak előre.

Ha biztonságosan, a járművünket megóvva szeretnénk autózni az év további részében is, fel kell mérnünk, milyen hatással voltak a mínuszok autónk részeire, és mindent ki kell cserélni, ami már nem tud tovább rendeltetésszerűen szolgálni minket.

Nézzük végig, pontosan milyen lépéseket kell végrehajtanunk a tavaszi felkészítés során!

1. lépés: Nyári gumi

Ez az, amit talán senki sem felejt el megtenni, hiszen teljesen egyértelmű, és mi is ezért vesszük listánk elejére, azonban ezzel kapcsolatban sem árt megfogadni néhány jó tanácsot.

Mikor?

Elsőként mindig magunkból induljunk ki: hova tervezünk még menni rendszeresen, és mikor?

Fogunk átmenni szomszédos országokba, ahol még lehet hó és jég?

Sokat fogunk hajnalban és éjszaka vezetni?

Ha ezekre igen a válasz, akkor még hagyjuk fent a téli gumit, mert nagyon nagy szükségünk lesz rá.

Ha viszont nem, akkor érdemes körülbelül 7 fokos nappali átlaghőmérséklet esetén váltani a nyárira, de mondhatjuk úgy is, hogy tartsunk ki március végéig, mert láttunk mi már havas tavaszt az utóbbi években.

Mit ellenőrizzünk?

Jobb nyáron a téli gumi, mint fordítva, de azért itt is fontos váltani, ugyanis meleg időben nem tapad egyformán a kétféle gumiabroncs, és ettől jócskán megnőhet a féktáv, ami balesethez vezet.

A nyári gumi esetén az elfogadható profilmélység minimum 4 mm, de ha ez alá kerül, akkor már vegyünk inkább újat.

A másik fontos adat az életkor, ugyanis 5 évnél idősebb gumiabroncsot szintén nem ajánlott az autónkra tennünk.

A harmadik, amit ellenőrizzünk, az a guminyomás, ugyanis ezzel megalapozhatjuk a biztonságos közlekedést az utakon, elkerülve a kátyúk okozta sérüléseket, és javítva a fogyasztást.

A nem használt gumiabroncsot lehetőleg csökkentett nyomással, állítva tároljuk, időnként forgassuk is át, és persze ne felejtsük el ősszel újra elővenni.

2. lépés: Tisztítás, takarítás

2. lépés: Tisztítás, takarítás

A gumicsere néhány embernek egyet jelent a szezonális karbantartással, pedig a valóságban ezzel még messze nem járunk a munka felénél sem.

Sokan kerülik el télen az autómosókat, mondván, hogy csak szélmalomharc lenne a sárral szemben, és pontosan emiatt a tavaszi nagy autótakarításra hárul több hónapnyi szennyeződés eltűntetése.

Miért létfontosságú?

Minden évre, de az utóbbi hónapokra kifejezetten jellemző volt rengeteg fagyos éjszaka és ónos eső, ami miatt a biztonságunk érdekében sóval, és egyéb olyan anyaggal szórták fel az utakat, amik az aszfalton hasznosak, de az autónkon kifejezetten károsak.

Ha ezeket nem mossuk le időben és alaposan, elkezdhetik szétmarni az autónk bizonyos elemeit, még azokat is, amikről nem is gondolnánk, hogy oda be tudná enni magát a rozsda.

Mindent kitakarítani!

A koszt és a sót nagynyomású mosással tudjuk a leghatékonyabban eltűntetni, de a karosszérián végigmehetünk finom szivaccsal is, hogy megtaláljuk a kisebb sérüléseket.

Érdemes ilyenkor a motortéren is végigmenni, vigyázva persze az elektronikára, sőt, a legjobb, ha a motormosást inkább szakemberre bízzuk.

Emellett az utasteret is takarítsuk ki, és vizsgáljuk át a kocsinkat alulról is, hogy sehol ne kelljen a gyilkos rozsdától tartanunk.

3. lépés: a futómű vizsgálata

A téli utakon nem csak hogy több a kátyú, de még nehezebben is észrevehetők, és ha belehajtunk néhányba, annak a futóművünk láthatja nagy kárát.

Ha elállítódna, feltétlenül szakértőre bízzuk a szakszerű, műszeres beállítást, és vizsgáltassuk meg a lengéscsillapítót is, hogy biztosan ne legyen semmivel probléma.

3. lépés: a futómű vizsgálata

4. lépés: Teljes átvizsgálás

Az első három lépés volt a legfontosabb, de nem feledkezhetünk meg az autó többi részéről sem.

Gyakorlatilag minden elemet át kell vizsgálnunk ahhoz, hogy kijelenthessük, autónk 100%-ig készen áll az új szezonra, ezért mi is pontokba szedtük, hogy mire kell figyelni.

  • Fékek: legyen bármilyen idő, a fékeknek jól kell működniük, ezért a fékbetétek kopottságát, a féktárcsa állapotát, a fékfolyadék szintjét mindenképp ellenőrizni kell.
  • Hűtőfolyadék: ahogy a fékfolyadékot, úgy ezt is kétévente cserélni kell, mivel olyan adalékanyagokat is tartalmaz, amelyek a rozsdásodástól védenek, és kenést is adnak a vízpumpának.
  • Szélvédő: hiába van rendben minden az autóban, ha közben nem látjuk rendesen az utat. A fagyok megviselhetik az ablaktörlő lapátokat, így mindenképp ellenőrizzük, milyen állapotban vannak, és ha már csíkozva, nagyobb kihagyásokkal törölnek, akkor inkább vegyünk újakat. A téli fagyálló ablakmosóra éppen úgy nincs már szükségünk, mint a téli gumira, így ezt is cseréljük le.
  • Légszűrő: a motor teljesítményét és a fogyasztást ronthatja, ha a légszűrő eltömődik, így ezt is fontos kicserélni, kb. 10.000 kilométerenként, de ha sokat jár az autónk poros környéken, akkor gyakrabban is.
  • Hajtószíjak, tömlők: ezek a hosszú életű alkatrészek szintén könnyen elöregednek a nagy hidegben, ezért ezekre is figyeljünk oda.
  • Akkumulátor: keressük a korrózió nyomait a saruknál, pólusoknál, és ha találnánk, kontakt spray, zsír vagy glicerin segítségével kezeljük. Emellett, ha 3 évnél idősebb lenne az akkkumulátor, mindenképp vigyük el szakemberhez, és ellenőrizzük a teljesítményét.
  • Gyújtógyertyák: ha a vezetékek töredezettek, az az autónk teljesítményére, fogyasztására és egyáltalán megbízhatóságára lesz rossz hatással, így ezeket feltétlenül cserélni kell, a gyártó által javasolt időközönként.
  • Motorolaj: cseréjenem kifejezetten tavaszi karbantartási feladat, ugyanis javasolt rendszeresen, legalább 30.000 kilométerenként, de inkább gyakrabban megtenni.
  • Világítás: Menjünk körbe az autón, és nézzük meg, hogy minden fényszóró és indexlámpa tökéletesen működik-e, és ha kell, azonnal cseréljük.

Amit kell, azt szakemberrel

Ezeken a pontokon kell tehát alaposan végigmenni, ha biztonságosan akarunk közlekedni az utakon tavasszal is.

Persze ezek közül sok nem oldható meg otthon a garázsban, de szerencsére a márkaszervizek ilyenkor általában szintén felkészülnek az új szezonra, és akciókkal várják átvizsgálásra a gépjárműveket, amiket határozottan érdemes kihasználnunk.

Ezeken túl pedig ne feledjük, hogy a télre való felkészülés már most kezdődik azzal, hogy mindent, amire később szükségünk lesz, szakszerűen elteszünk a hidegebb hónapkora.

A hólánc, hózokni, félretett pokróc, minden kerüljön a megfelelő helyre, ahol semmilyen baj nem érheti, és mi is könnyen megtaláljuk majd ősszel, amikor szükségünk lesz rá.

Készítse fel autóját a naposabb utakra, javítsa ki azt, amit a tél okozott rajta, és garantáltan biztonságos útjai lesznek az év további részében is!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.